KI VAGYOK?

Hát, bizony, eléggé kivagyok.

 

 

Mert hosszú, lexikonmániás nappalok és éjjelek végére értem.

Még a nyolcvanas években vette kezdetét a dolog. Egy kiállításon, az Országos Díszmadárbarát-Klub elnökeként magam is rendezője voltam a TIT Stúdióban, vétlen tanúja lettem két kanáris vitájának. Arról folyt a purparlé, hogy van-e a madaraknak hólyagja, veséje. Az egyik vitázó mereven hajtogatta, hogy nincs, nem is lehet, hiszen nem vizelnek. A másik képtelen volt őt meggyőzni az igazságról.

Nem avatkoztam be, de elhatároztam, hogy - akkor már tekintélyes szakirodalmamból - viszek majd olvasnivalót a makacs félnek, de otthon elkenődve tapasztaltam, hogy nincs semmi témábavágó kéznél. Nekiálltam könyvtárakban búvárkodni, de ott sem akadtam semmi használhatóra.

Akkor elhatároztam, hogy majd én írok valami kis lexikonfélét. Ne tartsanak nagyképűnek, de Kaposváron végeztem, s bár tanult szakmámban (állattenyésztési szak) csak rövid ideig hasznosítottam a tanultakat (Pásztó, ÁG, Keresztvölgy, 250-es tehenészetvezető-helyettes), a díszmadártenyésztésbe nyakig mélyedtem, kitanultam a kanárikat (pheoimmal nyertem díjakat is), Kordobán Mihállyal írtunk egy kanáriskönyvet, aztán érdeklődésem az egzoták felé fordult (napasztrildtól nagy álarcos szövőig begyűjtöttem, tartottam, szaporítottam sok mindent), s hogy akkor ment egy sorozat, melyben gyakran feltünt egy beszélő madár, bizonyos beó, Ádám István és Nagy Ottó barátommal elhatároztuk, hogy alapítunk egy magyar beótenyészetet. Rövidre fogva sikerült beót is tenyésztenem, s ezzel a mai napig egyedül büszkélkedhetek a magyarok közül, amivel - úgy érzem, méltán - kiérdemeltem a mestertenyésztői címet. Persze, hogy volt papagájom is. Kedvenceim a Neophemák és a szilvafejű papagáj, meg persze Diószeghytől volt egy sárgamellű kékaránk.

Vagyis valami hozzáértést elvárok önmagamtól. Ez persze még nem garancia arra, hogy az ember írni is tud. Hosszasan sorolhatnám azokat, akik egy egy fajt vagy fajcsoportot a gyakorlatban nálamnál sokkal jobban kitanultak, de begörcsölnek, ha tollat, papírt tesz eléjük valaki.

Részemről talán ez sem hibádzik, hiszen több, mint 3 évtizedig újságíróként kerestem a kenyeremet. Sőt, rovatvezetőként sok gyakornok kiröppenését segítettem. De, hát minden önfényezés helyett majd beszél helyettem a munkám, amelyhez talán már csak egy tényező szorul magyarázatra. Hiszen egy 6500 oldalas munkához - mert bizony, amiről szó van, a MADÁRBARÁT-LEXIKON ILYEN TERJEDELMŰ - idő is kell.

Nos, a jó (vagy a rossz-) sorsom ehhez is hozzásegített. egy hosszadalmas betegség 5 éve alatt nem a bajommal voltam elfoglalva, hanem olvastam-írtam, olvastam-írtam... S 1995-ben buszra várakozva éppen arra gondoltam, hogy most már lehet kiadót keresni, amikor ráesett a tekintetem egy táblára. Bementem, s a kiadó néhány szakvélemény beszerzése után (tettetett?) örömmel kezdett el foglalkozni a lexikonnal. Odáig elment, hogy megpályáztatta támogatásért, s mit ad Isten nyert is! Ám egy év múlva sajnálkozva bejelentette, hogy nem lesz ekkora kiadványra fizetőképes kereslet.

Magam is beláttam, hogy lehet igazsága, és sutba vágtam az egészet. Aztán néhány régi madarász megkeresett, hogy hát mi lesz a lexikonnal, s biztattak, hogy ha a papíralapú megjelenés olyan tőkeigényes, miért nem tesszük CD-re.

Ez jó gondolatnak látszott - már, ha sikerül képesíteni. Felmentem a netre, s láss csodát, Japántól Kanadáig, Norvégiától Dél-Afrikáig több mint 4500 fajról több, mint 10 000 fotót bocsátottak a nagylelkű fotósok rendelkezésemre, ingyenes felhasználás céljára. Egy év intenzív levelezés, közben az anyag tördelése, és ma már a kereshetővé tétel, a hiperhivatkozások, ilyen-olyan technikai jellegű feladatok ... és azt hittem: KÉSZ, azoké a lexikon, akiknek szántam: a MAGYAR MADÁRBARÁTOKÉ - a szó legteljesebb értelmében, hiszen felmégy a netre és a munkánk hasznát már te is élvezheted:

De már TUDOM - és Szőcs Béla barátom is (aki a technikai munkálatokat végezte, csinálja a mai napon is), GYAKRAN MONDJA, HOGY EZT BEFEJEZNI NEM, CSAK ABBAHAGYNI LEHET 

CSÖMÖR, 2011. II. 21.              Tisztelettel  Lengyel Tibor

 

 

Oldalmenü
Diavetítő